tehát...
Akiknél összesített tapasztalatok szerint NEM szabad dolgozni, szimplán azért, mert fizetés úgysem lesz, azok a következők
(természetesen a lista folyamatosan bővülhet, és örülnék minél több hasznos hozzászólásnak is, mivel azok az emberek akik
szerencsét próbálni jönnek fel neves fővárosunkba a negatív tapasztalatok miatt elég hamar visszafordulni kényszerülhetnek,
és mivel nem szeretném, hogy mások is olyan elmebetegektől szenvedjenek mint amilyenekkel én és néhány ismerősöm találkoztunk).
Hol is kezdjem.. Talán ott, hogy a kedves rendezvényszervező úr, a nagydarab Johnson Atekha, akinél sajnos többen is átverős munkát vállaltunk, nem fizetett. Olyan 5 hónapja már. 500 Ft-os órabéren voltunk /lettünk volna/, mivel szerinte a vendégkísérős hostess nem érdemel többet, de miután megcsináltuk a reggelit kb 300 emberre (ami még csak a munkakörünkbe sem tartozott), közölte velünk délben, hogy az addigi időt nem fizeti ám ki, mert nem dolgoztunk semmit. Az még hagyján, de az azutánit se fizette ki. A bájos Rácz Zsuzsanna pedig váltig állította, hogy de ő bizony hozott munkaszerződést is, de "John" nem akarta aláírni, de John ennek ellenére nemcsak a vendégkíséretet várta el tőlünk, külön fordításokat adott és konferanciéskodni is kellett, de legalábbis nekem. Ezt mind a megbeszélt 500 Ft-os órabérért. Egyébként kifejezetten rossz érzés volt, kicsit sem akartam színpadon állni, a sok ember előtt, persze nemmondom ha ki is fizetnek akkor talán, de nyílván nem a hátsórészrekenhetős 500Ft-ért. Ja igen, Rácz Zsuzsanna még azt is megígérte hogy ha nem tudja kiverni a Johnból a pénzt, akkor kárpótol minket! De édi, persze xart se adott.
A másik kedvenc a P.M. Rent Kft, amihez ne nagyon menj ha nem muszáj, a vezető úr Faludy Róbertje nagyon elragadó egész addig amíg a fizetés témához értek, ahol ugyanis különféle NAGYON ELTALÁLT indokokkal támasztja alá, hogy de ő miért csak x időn belül tud fizetni, amiből persze SOSEM látsz egy forintot sem, viszont folyton hiteget .
Persze mondhatni, hogy csak a naív embereket lehet átverni. Nem éreztem magam kifejezetten naívnak, de aztán eljöttem Pestre, Azt hiszem ezekkel másoknak is meggyűlhet a bajuk, de inkább bojkottálni kéne az ilyenek működését.
Talán létezik olyan ember is, akiket ezek az agyagedények kifizettek valamikor. Egyrészt: mázlitok volt, örüljetek, másrészt viszont az én ismerettségi körömben tőlük még pénzt senki nem kapott, és amíg ez nem változik addig a véleményem sem. FIZESSETEK VAZE'!! Mondjuk hiába is tennék már, nagyon elkéstek vele, de legalább részben helyretennék a hibáikat, rájuk férne rendesen. Azt hiszem olyan emberekről beszélünk, akiknek sok van, és ezért sajnálják másoktól, akkor is ha azok a bizonyos mások őket segítve és bennük megbízva elvégezték a nekik szánt munkát. Gusztustalan hogy képesek ennyire rászedni az embert, és tuti hogy nulla lelkiismeretük sincs.
Még egy hely ami más szempontból átverés: Aranyvessző Bt, a legtöbb albérlethirdetés és sok munkahirdetés is hozzájuk fűződik, vmi 6000 v 7000 Ft-ért cserébe kapsz tőlük egy listát, amiket felhívhatsz megtekinthetsz amit szeretnél. A lista inaktív hirdetéseket tartalmaz, vagy olyanokat amiket sosem hirdettek meg, vagy olyat ahol még a telefonszám se létezik. Ne keresd fel őket.
Aki még mindig Pesten kíván elhelyezkedni tanulmányok befejezése után, vagy egyébként, annak azt mondom amit nekem is mondtak: lehetőleg nagy céghez kell menni dolgozni, mert ott valószínűbb hogy ki is fizetnek. Bár ki tudja, ez itt Magyarország ugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése